A Cinema 64 amatőrfilm stúdió tagjai 1968-ban Végh Antal szociográfiája nyomán
másfél órás,8 mm-es amatőrfilmet készítettek Penészleken.. A 8 évvel későbbi visszatérés során lehetőség nyílt összehasonlítani a két felvételt, megnézni milyen változások történtek a község és az ott élők életében
rendező: Gulyás János
operatőr: Gulyás János
gyártó: Balázs Béla Stúdió
gyártási év: 1976-78
film hossza: 120 perc
Egyik hetilapunkban olvasom a Vannak változások című, az ominózus Penészlekkel foglalkozó szociográfiai filmről, hogy „a statisztikailag kimutatott változások ellenére ragaszkodik ahhoz a borús látlelethez, amely szerint Penészlek lakossága anyagi és tudati téren mindmáig szenved a történelmi elmaradottságtól…” s a filmről egyébként rokonszenvvel megemlékező cikkírót az zavarja, „hogy a sötét valóság képi ábrázolásával ellentétben napos oldalról csupán alámondott szövegből értesülhetünk”. Megjegyzése helytálló. Valóban lehetett volna fényképezni az új járdát, vagy a renovált kocsmát, részletesen. De – s itt hadd fogalmazzak határozottan – ilyen értelemben akár Engelst is meg lehetett volna kérni, hogy egy kicsit részletesebben foglalkozzék az angol munkásosztály helyzetéről írottakban a karitatív tevékenység pozitív hatásaival, hiszen az angol börtönügyi és szegényügyi reformok akkorra már hosszú fejlődésre tekinthettek vissza. Mit változtatott volna ez a lényegen? Tudjuk, hogy a lényegen semmit, de a munka politikai hatáslehetőségén, fölhívó és mozgósító erején már igen.
Elegendő s község nevét hallani – Penészlek -, hogy lelkiszemeink előtt megközelítőleg ugyanazok a képek jelenjenek meg, mint amelyek a Horizont mozi vetítővásznán, estéről estére zsúfolt nézőtér részvétét, felháborodását, avagy éppen szörnyülködését váltva ki. A Magyarország helységneveiben járatlan néző a döbbenettől félig ocsúdván, hogy felbolydult kedélyét megnyugtassa gyanakodva kutatna térkép után hátha csak az alkotók – Gulyás Gyula és Gulyás János – fantáziája szülte a nyomorúságnak e felülmúlhatatlan tanyáját, de azután felhagy minden reménnyel, hisz tudja, hogy dokumentum filmet lát és annak pedig nyilvánvalóan minden kockája maga a pőre valóság. Valóságosak az omladozó házak, a térdig érő sár és ganéj, a testi is szellemi rokkantság, valóságos az öregek és gyermekek éhezése, a betegség, sőt még a halál is az. Nincsenek díszletek és színészek, akik a rendező instrukciója szerint nevetnek és sírnak – itt mindenki a saját sorsát éli, igaziak a könnyek és a mosolyok s még a legdurvább káromkodás is helyénvaló, hiszen – újból mondom – dokumentumfilmről van szó, és, hogy egy olcsó szójátékkal éljek az objektív objektív. (…) Ez a – hangsúlyozom – igen tárgyilagos film távolról sem törekszik a néző értelmét és érzelmét befolyásolni, mint holmi spekuláns játtékfilmek, hanem teljesen spontán éri el a kívánt hatást, vagyis, hogy könnyezzünk a nehézsorsú parasztnéniken és bácsikon, akik mellesleg nem is volnának olyan nehézsorsúak, ha annak idején nem írtóztak volna a tsz-nek még a gondolatától is, ezzel szemben jót mulatunk a – már bocsánat a szóért – “bumburnyák” párttikáron, aki ma, s ez a legjobb vicc az egészben, egyik külképviseleti szervünk vezető embere. Manipulációról beszélni egy ilyen szigorúan tényeken alapuló műfaj esetében, tudom, nyilvánvaló képtelenség! mintahogyan rosszindulat volna nem észrevenni a jobbító szándékot a szociális problémák iránt oly igen érzékeny alkotókban, akik Végh Antal nem különben jószándékú sziciográfiájának nyomába eredtek, hogy fáradságot nem kímélve hazánk egyik legfélreesőbb helységébe eljussanak, ily módon figyelmeztetve a csip-csup gondjaival bíbelődő országot, hogy valahol Szabolcs-Szatmár megyének egy különben kihalófélben levő községében nem mennek rendjén a dolgok.
A Vannak változások tanulságaként József Attila szavai jutnak eszembe, s kívánom szolgáljanak ezek a jövőben egész dokumentum-filmgyártásunk mottójául: “Az igazat mondd, ne csak a valódit”!
Gulyás Gyula és Gulyás János radikálisan más filmet csinál. Úgy tetszik megtalállták a dokumentarista nagyformát. A pillanatfelvételről lemondva az időt a mű szerves részévé teszik. Bizonyára nekik is volt számos prekoncepciójuk korábbi filmekből, korábbi ideológiákból, korábbi esztétikákból, Annyira olemondtak róluk, hogy már nem is láthatók. Elutasítják a pillanatfelvétel szimbolikus lehetőségeit, érdeklődésüket a változásra és a változatosságra összpontosítják. Anyagukról semmit sem akarnak előre tudni. A választott témát Penészlek) vagy egy sikeres és népszerű spotrtember (Papp László), egyszerűen meg akarják ismerni. A forgatás sokáig tart, és előzményei is vannak: korábbi dokumentumfilmek. Ha a forgatás közben történik valami, ami nem illik bele a már felvett anyagok értékeléséből adódó koncepcióba, a koncepciót hajítják el és nem az igazságot. Tisztességes módszer, és az emberi tisztesség válik filmjeik esztétikumának alapjává. Őket nem a saját okosságuk bűvöli el, hanem mindaz, amit – számukra is váratlanul – a sorsukul jutott magyar történelem produkál. Minden véleményt meg kell hallgatniuk, minden mozzanatot több szempontból kell lefényképezniük. Magukat is bele fényképezik a filmbe, de nem úgy ahogy a hajdani festők mellékalakokként örökítették meg magukat a képen, hanem a létező jelenség:a filmezés gyakorlóiként, akik maguk is változnak az időben. Legyünk őszínték – sugallja minden filmkockájuk. Az őszínteségnek az is része, hogy konkrét emberek, konkrét kor divatja – vagy ellendivatja – szerint öltözve, az időben zárva készítették. Ez a második közös nagyfilmjük, A Vannak változások…egy falu lakóiról szól. Kettős film voltaképpen, mert sok évvel korábbi amatőr filmjükhöz mérik az azóta történteket: a változást és a nem változást.
Kiváló dokumentumfilmjével a Vannak változásokkal Gulyás Gyula és Gulyás János már bebizonyította, hogy érzékeny a hazai világunk változásai ellentmondásai az emberek sorsa iránt. Fegyverként kezelték akkor a kamerát vitatkozó csatázó fegyverként, hamis indulatok leleplezőjeként, butaságok tanujaként zajos és csöndes tragédiák krónikásaként. A vannak változások is – minden erénye, vitára és felháborodásra ingerlő gondolatisága ellenére – megmutatta azonban az alkotópáros gyöngeségét: a dramaturgiai építkezés ökonómiájának hiányát, a végiggondolattlan gondolatokat, amelyek elnehezítették filmjüket, az objektív őszinteség nehezen zabolázható szubjektivizmusba csúszását.
1968-ban forgatott amatőr filmek kockái elevenednek meg a Balázs Béla Stúdió Vannak változások…című filmjében is. Gulyás Gyula és Gulyás János a penészleki változásokat kutatta, tíz évvel Végh Antal megdöbbentő riportja, majd Darvas József hasonlóképpen megrázó drámája után. A két alkotó nem bizonyult hűtlennek elődeik szelleméhez: a „limbes-lombos” falukép helyet (hogy egy helyi szerző megrendelésre készült írásából idézzek) ők is az elmaradottságot, a magára hagyott falu árnyékos arcát mutatják be filmjükben. Penészleken – summázhatjuk olykor azért meglehetősen indulatos alkotásukat – nem sok minden változott az elmúlt tíz évben, s ha hozzávesszük, hogy eközben mennyit fejlődött az egész ország e szabolcs-szatmári községben nem túlzás visszafejlődésről sem beszélni. A valóságfeltáró szociografikus művészet – amelyért a penészleki „csatát” megvívó azóta elhunyt Darvas József oly sokat tett – ma sem vesztett aktualitásából, hitelességéből. Nem kétséges, hogy e film szélsőséges helyzetet ábrázol: de feltétlenül igaza van abban, hogy társadalmunkban senkit sem lehet „leírni”. Döbbenetes képsorait nehezen feledheti, aki egyszer végignézte.