Öt esztendővel ezelőtt találtunk két, a Rákosi-korszak alatti kitelepítésekkel foglalkozó „tanulmányt” két különböző lapban. Kiderült, azonos módszerrel készültek: a látszólag konkrét helyen, adott helyzetben megszólaló interjúalanyok vallomásai több „adatközlő” élményanyagából lettek összegyúrva. Ám a második „szoció-novella” valódi „szereplői” éltek, kicsit többen, kicsit távolabb és elszigetelve egymástól. Félve, szorongva, de hajlandók voltak vallomást tenni. Vallomást tenni a korról, melyet sokan sietősen gyanús egészséggel neveznek feltártnak, „csontig lerágottnak”, miközben a sorsukat meghatározó dokumentumok csak harminchárom esztendő után kerülnek nyilvánosságra – ha kerülnek. Ebben a sokszor túl kicsinek kikiáltott s „képzelt” országban józan ésszel fel sem foghatóan egymás mellett és egyszerre annyi minden létezett; ígv a központilag sugalmazott és elvárt sunyi lapulás, nagyszájú együttüvöltés. És Ady sorspusztáján, a Hortobágyon (is) folyt a történelmi lecke. Nemcsak fiúknak, de aggastyánoknak és csecsemőknek is – ha bírták. Még információs szinten is szegényes, ami a lágerek népének mindennapjait a nemzettudatba rögzíthetné, nemhogy tudományosan, vagy művészileg. Ezért is éreztük kikerülhetetlen feladatunknak filmünk elkészítését: hogy tudósítsuk mindazokat, akik kortársaik letteklesznek e száműzötteknek. Elégtételt szerettünk volna szolgáltatni nekik a haza előtt, mely haza deklaráltan is megtagadta őket, a tételes jogot is segítségül hívva. Filmünkkel nem egyszerűen a tisztázást, a valóságfeltárást akartuk szolgálni, hanem megörökíteni a vallomásokból megidézhető kollektív balladát. A még élők és tanúságot vállalók nevében – velük, tekintetükkel, gesztusaikkal s lelkükkel, szellemükkel – az igazság felismerésének, megnevezésének a lehetőségeit, s ellehetetlenüléseit. Mindezt nem didaktikusan akartuk megmutatni, hanem eleven, dialektikus kapcsolatokba ágyazva. Egymással ehhez kölcsönös függőségbe kellett kerülnünk: a bizalmuknak köszönhető gyónások, a monológokban megfogalmazódó kataklizmák minket is mássá tettek. Azonosultunk a megalázottakkal, akik megajándékoztak minket a humánum nem köznapi elixírjével. Ez nem biztosítja, hogy szebbek vagy jobbak legyünk, s a hosszú élet igéretének sem záloga – „csak” az intenzív lét-élmény fedezete. Közünk van hozzájuk. Elgondolkozhatunk, hogy kit választanánk, kinek a sorsával tudnánk maradéktalanul vagy többé-kevésbé azonosulni. Ám azon is merengjünk el: mi hogyan bírtuk volna, s mivé lettünk, lehettünk volna ott, akkor és azóta! Most általuk, s velük gazdagodva -mindannyiunk épülésére, emlékezetére.
rendező: Gulyás Gyula
Gulyás János
operatőr: Gulyás János
gyártó: BBS-Objektív
gyártási év: 1982-88
film hossza: 180 perc
Nívódíj (1988)
XX.Filmszemle-Fődíj,szakmai díj,
Filmklub Szövetség díja
Chicago, ezüst díj
